Különlegesen zárult a kedd este két szerencsés gyermek számára Komáromban. A Monostori Kulturális Egyesület kellemes kötelezettségének eleget téve átadta azt a két nyereményt, amelyet az áprilisi lego kiállításon sorsolt ki a helyes megfejtéseket beadó látogatók között. A Balaton-Bakony Kocka Klub tagjai – fantasztikus gyűjteményeiken kívül – egy játékos feladattal szórakoztatták az érdeklődő apróságokat, amelynek lényege az elrejtett lego figurák felkutatása volt a 90 négyzetméteren berendezett mesebirodalomban. Az ötletes játék több, mint egy óráig lefoglalta a lelkes rajongókat, akik szinte kivétel nélkül részt vettek a “kincskereső” rejtvény megoldásában. A rendezvény végén László Viktória és az Ézső család gazdagodott egy-egy meglepetéssel, akiket otthonukban keresett fel Kőrösi Flórián, az egyesület elnöke. A gyerekek boldog mosollyal fogadták az ajándékaikat, és büszkén pózoltak a közös képekhez, közben pedig arról beszélgettünk, hogy a nagy sikerű kiállítást jövőre is meg kellene ismételni. A fáradozást mindenképpen megéri!